A kognitív-viselkedésmódosítás terápiában használatos ABC modell kilépett a pszichoterápiás közegből és széles körben elterjedt a köztudatban. Tudományos érvként szolgál a „minden a fejben dől el” közhely mellett. Az A (angolul activating event) az az esemény, amely hatással van ránk, a B (angolul beliefs) a helyzetben jelentkező gondolataink, a C (angolul consequences) a helyzetben jelentkező érzéseink és viselkedésünk. Az ABC modell arra hívja fel a figyelmünket, hogy az érzelmeinket és viselkedésünket nem közvetlenül azok a helyzetek határozzák meg, amelyekkel találkozunk, hanem a róluk kialakított gondolataink. A helyzetet valahogyan értelmezzük, és ez az értelmezés fog érzelmeket kiváltani belőlünk.

Az érzelemszabályozás útjának pedig a gondolataink megváltoztatását tűzi ki.

​

A -> B -> C

​

Nagyon sok helyzetben elegendő tudatosítanunk azokat a gondolatokat, amelyek egy helyzettel kapcsolatban jelennek meg bennünk, megvizsgálnunk valóságtartalmukat, és szükség esetén átfogalmaznunk őket, ahhoz hogy kellemetlen érzelmeink csituljanak, vagy eltűnjenek. Megtapasztalhatjuk, hogy a módszer gyakran nagyon gyors és hatékony változásokat idéz elő kedélyállapotunkban. Ez a modell nagyon egyszerű és érthető. De fennáll az a veszély, hogy pont egyszerűsége miatt leegyszerűsítővé válik, és oda vezet, hogy elvárásként támasszuk magunk és egymás felé, hogy segítségével gyors gyógyulásokat/változásokat érjünk el.

Nemcsak mindennapi életünkben tapasztaljuk azt, hogy különböző gyakorisággal előfordulnak olyan helyzetek, amikor ez a pszichoterápiás technika cserben hagy bennünket, hanem tudományos kutatások tárgya lett e modell elégtelensége. Különböző terápiás irányzatok különböző módon próbálták árnyalni, kiegészíteni a tények, gondolatok és érzelmek kapcsolatát.

Az egyik ilyen megközelítés azt mondja, hogy a folyamat valójában két szakaszban valósul meg, amelyet a következő képlettel írnak le:

​

A -> B -> C

A1 = C -> B1 -> C1

​

Egy konkrét példán talán könnyebb bemutatni ezt az elvont képletet. Legyen a külső helyzet az (A), hogy látok egy szelíd egy kóbor kutyát. A helyzetről kialakított gondolatom (B), hogy ez a kutya biztos veszett és meg fog harapni. Az érzelmi következménye ennek a gondolatnak (C) a félelem. Ez a félelem (C) egy következő folyamatban belső eseményként (A1), belső aktivátorként fog működni. Erről a félelemről azt gondolom (B1), hogy én egy gyáva ember vagyok, akinek nem lenne szabad bepánikolnia egy kóborkutyától. A félelemmel kapcsolatban megfogalmazott gondolatom következményeként (C1) önmagam iránt haragot fogok érezni. (A folyamat lehúzó örvénnyé dagadhat azáltal, hogy egy újabb szakasszal folytatódik, ahol az önmagam iránti harag válik belső aktivátorrá stb. )

Az eredeti ABC modell értelmében a kellemetlen érzelmem (C) a félelem, és azzal segíthetem a csökkenését, ha megmagyarázom magamnak, hogy ez a kutya egyáltalán nem néz ki veszettnek, ezért nincs okom a félelemre. Mégis vannak helyzetek, amikor ettől a gondolattól még kellemeltenebbül fogom magamat érezni. Ilyenkor az történik, hogy az érzelem, amellyel érdemes dolgoznom nem a félelem (C), hanem az önmagam iránti harag (C1). Ha azt mondom magamnak, hogy „ez a kutya egyáltalán nem néz ki veszettnek, ezért nincs okom a félelemre”, az csak felerősíti a B1 gondolatot, hogy én egy gyáva ember vagyok. Ettől csak még dühösebb leszek magamra.

A mindfulness a folyamat B1 pontján tud segítségünkre lenni. Észlelem a félelmemet (C = A1), és azt mondhatom magamnak: „én most félek. Szabad félnem. Megfigyelhetem, hogyan érzem ezt a félelemet a testemben. Ugyanakkor tudom, hogy a félelmem most nem mutat hitelesen utat arra, hogy hogyan viselkedjem. Elsétálhatok a kutya mellett úgy, hogy közben nagyonis érzem a félelmet vele szemben.” A jelentudatos hozzáállás megváltoztatja a B1 gondolatot, és ezért a C1 érzésnek, az önmagam iránti haragnak már nem lesz létjogosultsága. Ha már nem borít el a harag, akkor talán még azt is észre fogom tudni venni, hogy ez a kóbor kutya valóban szelíd és barátságos, s mégha éreznék is valamilyen mértékben félelmet vele szemben, akkor sem ez a félelem fogja meghatározni a vislekedésemet (pl. nem fogok elrohanni).

Az ABC modell ilyenfajta árnyalása fontos lépés a pszichoterápiás módszerek fejlődésében. Egyre több terápiás irányzat elsajátította ezt a kiegészítést. Szükség van arra, hogy a köztudatba is egyre inkább megérkezzen ez a változás, különben fennáll a veszélye, hogy jó szándékkal ugyan, de fegyvert kovácsolunk önmagunk és egymás ellen az ABC modellből, és a kellemetlen érzelmek lehúzó örvényét indítjuk el vele.

​

Figyelhetek arra, hogy amikor valamilyen kellemetlen érzelem jelenik meg bennem, milyen benső hangok ítélik meg ezt az érzelmet? És ez az ítélet milyen újabb érzelmeket fakaszt fel bennem?