A mindfulness az önegyüttérzés egyik fő alkotóeleme, egy ajtó, amelyen beléphetünk az önegyüttérzésbe. Az önegyüttérzés azonban több mint a mindfulness.

A mindfulness abban segít, hogy egy ítélkezésmentes, érdeklődő hozzáállással észlelhessük azt, ami bennünk és körülöttünk történik. Mindfulness gyakorlatként megnevezzük az érzelmet, amit észlelünk magunkban, majd azt keressük, hogyan türköződik ez az érzelem a testünkben. Ez a folyamat abban segít, hogy úgy vegyünk távolságot a megtapasztalt érzelemtől, hogy közben kapcsolatban maradunk vele. Tudatában vagyunk annak, hogy itt és most jelen van bennünk, de annak is, hogy nem vagyunk azonos ezzel az érzelmemmel, ő csak egy rész belőlünk. A testérzeteink észlelése elvonja a figyelmemet arról a gondolatörvényről, amely felerősítené és fenntartaná az adott érzelmet. Így az érzelem lassan önmagától csitulni kezd.

Ha például valaki visszautasítja egy kérésünket, és csalódottságot meg dühöt érzünk, akkor ahelyett, hogy végiggondolnánk életünk összes csalódását, megállapítanánk, hogy már mindenkiben csak csalódni fogunk, és felsorolnánk az illető személy minden rossz tulajdonságát, arra figyelhetünk, hogyan érezzük a haragunkat és csalódottságunkat a testünkben. Ettől megnyugszunk, és higgadtan tudunk azon gondolkodni, vajon van-e mód arra, hogy felnőttként párbeszédben maradjunk az illető emberrel, azzal a céllal, hogy kompromisszumot kössünk, vagy arra, hogy valamilyen más úton nyerjenek kielégítést szükségeleteink.

A kellemetlen érzelmeink tudatosítása és ítélkezésmentes szemlélése sok esetben megakadályozza, hogy elborítsanak, és az irányításuk alá kerüljünk. Mégis vannak olyan helyzetek, amikor ahhoz, hogy megnyugodjunk, ez nem elegendő.

Az önegyüttérzés a szenvedésünk tudatosításához egy másik összetevőt ad hozzá: az önmagunk iránti kedvességet. Nemcsak tudatosítjuk szenvedésünket, hanem törekszünk gyöngéden, szeretettel, a szenvedés enyhítésének szándékával viszonyulni magunkhoz, aki szenved.

Itt újból megjelenik a paradoxon, amely az önegyüttérzés gyakorlása folyamán végigkísér. Logikai szinten feloldhatatlan ellentmondás, mégis belső tapasztalatként nagyonis valóságos. Csak sok gyakorlással tudunk ráérezni annak az ízére, hogyan tudjuk megengedni az önmagunk iránti haragot, elégedetlenséget, csalódottságot, és közben gyöngéd szeretettel öleljük át önmagunkat. Hogyan tudjuk megengedni, hogy akár nagyon intenzív érzelmi fájdalmat éljünk át, azzal a hozzáállással, hogy ez valóban lehet, ettől nincs okunk önmagunkat elítélni, önmagunkkal szemben elégedetlenek lenni, miközben benne maradunk abban a szándékunkban, hogy ezt a fájdalmat enyhítsük. A szavaink kevesek ezen paradoxonok feloldására. Tapasztalati szinten viszont megjelenik egy mély belátás, valami megrendítően gyógyító együttléte a fájdalomnak és gyöngédségnek.

Teljesen rendben van az, hogy ez a paradoxon nagyon sokszor feloldhatatlannak tűnik, és hogy képtelenek vagyunk egyszerre megtapasztalni a szenvedést, és azt a gyöngédséget, amely a szenvedést körülöleli.

Ez egy velünk született képesség, amely abból fakad, hogy a piros és zöld rendszerünk képes egyszerre működni, és eltelhet egy hosszabb idő, amíg a zöld rendszer elkezdi csökkenteni a piros rendszer működését. A két rendszer együttes működése elképzelhetetlen, csak személyes tapasztalat által érthetjük meg. És ez a tapasztalat az elején lehet nagyon újszerű és zavarbaejtő. Mivel agyi működésünkből sajátosságából fakad, minden ember képes rá. Csak gyakorlás és önreflexió kérdése, hogy (f)elismerjük, megízleljük.

Összehasonlítva a mindfulnesst és az önegyüttérzést, azt mondhatjuk, hogy a mindfulness a tapasztalat elfogadására fókuszál, az önegyüttérzés pedig arra, hogy gondoskodjon a tapasztalatot megélő személyről.

A mindfulness azt kérdezi: „mit tapsztalok én itt és most?”, az önegyüttérzés azt kérdi: „mire van szükségem itt és most?”

A mindfulness azt mondja: „érezd a szenvedésedet egy tágas tudatossággal”, az önegyüttérzés azt mondja: „légy gyöngéd magadhoz, amikor szenvedsz.”

​

Elkezdhetem próbálgatni megtapasztalni a paradoxont: megnevezem a bennem levő kellemetlen érzelmet, figyelek arra, hogy hol érzem a testemben, és megkérdezem magamtól, mire lenne most szükségem?