Nyugati kultúránkban széles körben elterjedt az a nézet, hogy a magas önbecsülés nélkülözhetetlen a pszichológiai egészséghez. Úgy tekintünk rá, mint olyan orvosságra, amely minden betegséget meggyógyít. Sok ember retteg attól, hogy olyasmit tegyen, ami árt az önbecsülésének. Azt mondják, hogy önmagunkról csak pozitívan szabad gondolkodni, kerüljön is ez bármibe.

A múlt évszázadban rengeteg kutatást végeztek az önbecsülés és a pszichológiai egészség kapcsolatáról. Azt találták, hogy a magas önbecsülésű emberek boldogabbak, sok barátjuk van, van motivációjuk az életben és optimistábbak, mint azok, akiknek alacsony az önbecsülésük. Ez utóbbiak magányosabbak, szorongóbbak és depresszívebbek. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy az önbecsülés az ok, a pszichológiai jóllét az okozat, tehát ha növeljük valakinek az önbecsülését, növekedni fog a pszichológiai jólléte is. Erre a célra rengeteg programot fejlesztettek ki, több államban jelentős pénzösszegeket költöttek arra, hogy e programok elérhetőek legyenek minden állampolgár, főleg a gyerekek számára. Ez azért is tűnt fontosnak, mert azt gondolták, hogy a magas önbecsüléssel rendelkező emberek egészégesebb viselkedést tanusítanak és kevésbé bántalmazóak.

Azt feltételezték, hogy egy személy azért bánt másokat, hogy náluk erősebbnek érezze magát, és így csökkentse a frusztrációját, amiért nem tudja elég jónak látni magát. A bántalmazó viselkedés visszaszorítását az önbecsülést fejlesztő tréningekkel szerették volna elérni.

Az újabb kutatások azonban azt mutatják, hogy az önbecsülés inkább következménye, mint oka az egészséges viselkedésnek. Egy érdekes kutatás modellezi ezt a mechanizmust. A kutatásban részt vevő személyeknek mérték az intelligenciáját és az önbecsülés szintjüket is. Annak a hírnek a hallatán, hogy az átlagnál kisebb intelligencia szinttel rendelkeznek, a magas önbecsülésűek úgy kompenzáltak, hogy másokat bántottak, míg az alacsony önbecsülésűek úgy, hogy kedveskedtek a többi résztvevőnek abban, a reményben, hogyha az intelligenciájukért nem is, de a kedveskedésükért jobban el fogják fogadni őket. Nemcsak ez a kutatás, hanem az elmúlt évtizedek tapasztalatai is alátámasztották, hogy az önbecsülést javító programok az elvárásokkal ellentétben nem tudták csökkenteni a bántalmazó és antiszociális viselkedést.

Az önbecsülés egy pozitív ítélet arról, hogy a számunkra fontos tulajdonságokban jók vagyunk. E meghatározásból kiindulva az önbecsülésünket két úton tudjuk növelni.

Az egyik az, hogy megtanuljuk értékelni azokat a dolgokat, amelyekben eleve jók vagyunk, és leértékelni azokat, amelyekben gyengék. Ezzel az a probléma, hogy abban az esetben, ha szükségünk lenne azokra a képességekre, amelyekben gyengék vagyunk, elzárjuk magunkat attól, hogy fejlesszük őket. Az önbecsülés növelése iránti rövid távú vágyunk károsíthatja a hosszú távú fejlődésünket.

A másik módja annak, hogy növeljük az önbecsülésünket az, hogy fejlesztjük azokat a képességeinket, amelyeket fontosnak tartunk. Ennek az lehet a hátránya, hogy olyan dolgokba fektetünk energiát, amelyeket adottságainknál fogva úgysem tudunk elérni.

Az önbecsülés önmagában nem rossz, csak fontos árnyaltan szemlélni. Elérésének van egy egészséges és egy egészségtelen útja. Felnőni egy támogató családban és/vagy keményen megdolgozni a fontosnak tartott célokért, a magas önbecsülésnek egészséges útjai. Magunkat felértékelni olyan áron, hogy másokat leértékelünk egészségtelen mód. Sajnos a legtöbb önbecsülést vizsgáló kutatás nem különíti el egymástól ezt a két módot, így a kutatási eredmények megbízhatatlanok lesznek.

Az önbecsülésünk nem feltétlenül tükrözi tárgyilagosan a képességeinket. Magas szinjte nem feltétlenül jelenti azt, hogy ténylegesen jobbak a képességeink másokéinál, csupán azt, hogy azt gondoljuk, hogy jobbak. Megtörténhet, hogy valaki egész életét abban az illúzióban éli le, hogy különleges képességei vannak, de ha megkérdeznénk a környezetében élőket, cáfolnák ezt. Egy mániás epizódban vagy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő ember szintén magas önbecsüléssel rendelkezik, de nincs valóság alapja, és az a mód, ahogyan ezt fenntartja, egészségtelen.

Még így is a magas önbecsülésnek van egy vitathatatlan előnye: a boldogság. A boldogság pedig nagymértékben hozzájárul egy jó életminőséghez, ezért megéri ápolni. Ugyanakkor az is megtörténhet, hogy a minden áron fenntartott magas önbecsülésnek, mint a boldogsághoz vezető útnak túl magas ára lesz.

​

Megkérdezhetjük magunktól: melyek azok a tulajdonságok, amelyekben ha jónak bizonyulunk, kedvező ítéletet hozunk az értékességünkről? Hogyan állunk ezekkel a tulajdonságokkal? Esetleg megkérdezhejük a közvetlen ismerőseinket, hogyan látnak ők minket. Mennyire egyezik az, ahogyan magunkat látjuk azzal, ahogyan a környezetünkben élők látnak minket?