Az önegyüttérzés egy elsőre meglepő módon szabályozza kellemetlen érzelmeinket. Segít abban, hogy enyhüljenek, de nagyon fontos emlékeznünk arra, hogy nem taszítja el őket elutasító módon. Ez a folyamat könnyen zavarba ejthet bennünket, hiszen a hagyományos bölcsesség azt mondja, hogy hangsúlyozzuk a pozitívat, és küszöböljük ki a negatívat. Ezzel az a probléma, hogy minél inkább próbáljuk kiküszöbölni a negatívat, annál jobban visszaüt, hiszen:

​

szenvedés = fájdalom x ellenállás.

 

A tudatalattink minden elkerülést vagy elfojtást érzékel, így amit megpróbálunk elkerülni, az felerősödik. A pszichológiai kutatások világosan kimutatták, hogy nincs olyan tudatos képességünk, amely képes eltűntetni a nem kívánt gondolatokat és érzelmeket.

Az önegyüttérző emberek kevésbé fojtják el nem kívánt gondolataikat és érzelmeiket. Sokkal inkább hajlandóak arra, hogy megtapasztalják őket, elfogadják, hogy ezek az érzelmeik valóságosak és fontosak. Az önegyüttérzés nyújttotta biztonságérzet segítsévégel válnak erre képessé: szembenézni a fájdalommal nem olyan ijesztő, ha tudjuk, hogy ebben a folyamatban támogatva vagyunk.

Az önegyüttérzés különleges szépsége abban rejlik, hogy ahelyett, hogy a kellemetlen érzelmeket kellemesekre cserélje, gyakorlása közben új kellemes érzelmek jelennek meg, pont a kellemetlen érzelmek átölelése révén. Amikor önegyüttérzésben vagyunk a napsütés és az árnyék egyszerre tapasztalható. Ez hangozhat életidegen poézisnek, de amint valóságos tapasztalatunkká válik, lenyűgözöttséget élünk meg. Ebben a lenyűgözöttségben mély megtartó erő rejtőzik, amely segít bennünket abban, hogy ne kerüljünk kellemetlen érzelmeink uralma alá. Az önegyüttérzés a magas érzelmi inteligenciának egy sajátos formája: tudatában vagyunk az érzelmeimnek, a kellemetleneknek is, de nem engedjük magunkat általuk vezetni.

Az ún. pozitív gondolkodással ellentétben, ahol megpróbáljuk magunkat meggyőzni arról, hogy minden rendben van, holott mind józan eszünkkel, mind zsigereink mélyén tudjuk, hogy nincs, az önegyüttérzés lehetővé teszi, hogy beismerjük és elfogadjuk, hogy az élet néha lehet nehéz. Az önegyüttérzés kulcsa nem a szenvedés tagadása, hanem annak (f)elismerése, hogy a szenvedés teljesen normális eleme az emberi életnek. Ez a (f)elismerés nem jelent egy passzív rezignációt. Továbbra is elkötelezetten törekszünk mindenféle szenvedés enyhítésére. De van egy különleges összetettség a hozzáállásunkban: egyrészt mélyen tudjuk, hogy a szenvedés az élet természetes velejárója, másrészt minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy enyhítsük.

Ha egy képpel szeretnénk szemléltetni, azt mondhatnánk, hogy a kellemetlen érzelmeink olyanok, mint egy nagy tömegű, örvénylő, sötét folyadék. A pozitív gondolkodás ki szeretné világosítani ezt a folyadékot. Az önegyüttérzés egy értékes edényt képez e folyadék köré, amely képes magába fogadni azt. Továbbra is ott van, de nem tölt be mindent, és már nem is annyira látványos, nem sötétít bemindent, nem okoz akkora kellemetlenséget, hiszen ennek a gyönyörű edénynek a szépsége elvonja róla a figyelmünket, és fénnyel áraszt el bennünket. De az is igaz, hogy az önegyüttérzés nem pusztán figyelemelterelés a fájdalmas valóságokról, hanem az idegrendszer szintjén is hozzájárul a fájdalomcsillapításhoz.

Amikor a kellemetlen érzelmeket kellemesekre akarjuk cserélni, a piros rendszerünket a kék rendszerrel akarjuk szabályozni.

Rövid távon hasznos lehet ez a stratégia, ám hosszú távon szükségünk van arra, hogy a zöld rendszerünk működése teremtse meg érzelmi egyensúlyunkat. A zöld rendszerünk pedig nem iktatja ki a másik két rendszer működését, így lehetővé válik hogy egyszerre legyenek bennünk jelen kellemes és kellemetlen érzelmek, amelyek nem oltják ki teljesen egymást, de a szenvedés intenzítása csökken piros rendszerünk működésének csökkenésével. Ez a képességünk fontos része érzelmi érettségünknek.

​

Gyengéd figyelemmel szemlélhetjük, hogy az önegyüttérzés gyakorlatai közben hogyan tudnak egyszerre jelen lenni bennünk a kellemes és kellemetlen érzelmek, és hogyan enyhül szenvedésünk ebben a paradoxnak tűnő folyamatban.